~Tervek~

 

     Kénytelen vagyok kinyitni a szemeim. Szembe kell néznem ezekkel az emberekkel, még akkor is, ha az egyik legaljább népnek tartom őket. Lassan felpillantok a jobb oldalamon álló toronyra (van vagy 185 cm), majd tekintetem átsuhan a balomon lévő szépfiún és végül az éppen elém sétáló férfin állapodik meg. Feltételezem ő a kapitány. Mögötte legénysége többi tagja sorakozik. Érdekes...azt gondolná az ember, hogy többen vannak, de ahogy most így hirtelen megszámoltam, nem lehetnek többen 12-nél. A kapitány már teljesen átvág a privát szférámon, mikor végre megáll. Arcunk között alig van 10 cm, és a férfi érdeklődően elvigyorodik, majd két ujjával megragadja az államat és felé fordítja fejemet. 

    - Hát te? Cserben hagyod a társaid és az ellenséges kalózhajón keresel menedéket? - rázza meg a fejét. Kicsit megrángatom karjaimat, de ezek ketten erősen szorítanak. Enyhén kellemetlen és büszkeségemet sérti, hogy teljesen tehetetlen vagyok. Hiába keresek menekülő utat, nem látok. Olyan nőknek való módszerre pedig nem is akarok gondolni, hogy esetleg megrúgjam mindkettőt nemesebb testrészüknél. Azért méltóságom még van. Na meg egészen biztos, hogy azonnal lelőnek, amint elfutok - Nem fogsz beszélni? - csettint nyelvével, majd felegyenesedve körbenéz - Mit csináljunk vele?

    -Vigyük a következő szigetre! Nézz rá, milyen szép. Simán eladjuk, jó sok pénzért - kiáltja az egyik tag, megnyalva ajkát. Undorító. És mi az, hogy szép? Mégis csak egy férfi vagyok, az isten szerelmére! Hívjanak akkor jóképűnek vagy valami. A kapitány rám néz, én pedig azon tűnődöm, vajon ha megkérdezném, elárulná-e mindegyik a nevét. Úgy mégis csak egyszerűbb lenne beszélni róluk. Kicsit feszengeni kezdek, ahogy az említett kalóz tetőtől talpig végigmér.

     - Rendben. Egyelőre jössz velünk tovább. Csak aztán nehogy valami olyat tégy, amitől meggondolom magam - vigyorodik el önelégülten, majd vissza sétál a kabinjába.

 Egy percig csöndben bámuljuk egymást a legénységgel, aztán megszólalok.

     - Most mi van? Nem fogtok megmozdulni? - a mellettem álló létra fél másodperc alatt észbe kap, majd társának intve együtt arrébb húznak. Valami kabinba tolnak be és rám zárják az ajtót. Nagyszerű. Hirtelen felindulásból (na meg azért, mert neveket akarok kapcsolni idegesítő arcokhoz) megkérdezem, hogy hívják őket.

     - Chanyeol - feleli vigyorogva a létra - Ez pedig itt Baekhyun - mutat az alacsonyabbra.

     - És most mit fogok itt csinálni? - kérdezem unottan. Elvégre nem először utazom kalózokkal. Habár ezek eddig a legkülönösebbek, akikkel valaha találkoztam. Egy: elképesztően kevés ez a létszám egy tisztességes legénységhez, kettő: nem értem, hogy lehetnek ennyire barátságosak. Oké, hogy el akarnak adni (megjegyzem más csapatok is próbálkoztak ezzel, mégis itt vagyok), de mindenféle megkötözés vagy akármi nélkül itt hagynak valaki hálószobájában? Hacsak...na ne.

     - Azt majd a kapitányunk eldönti - int a kisebbik, aztán elsétálnak. Szóval jelenleg a kapitány hálójába hoztak. Csak forgatom a szemeim, hisz nem is tudom, mit vártam a fajtájuktól. Viszont engem se kell félteni, meg fogja tanulni, hogy egy ujjal se érhet Zhang Yixinghez. Már ha olyanok a szándékai... de hát persze, hogy olyanok, mégis mi mást akarhatna?
   Szép lassan körbejárom a szobát. Hatalmas a rendetlenség. Nem nagy a helyiség, mindössze egy ágy és egy kis szekrény van benne,demég így is összehozott egy jó nagy kupit. Odanyúlok és leveszem a szekrény tetején lévő képet. A férfi rajta minden bizonnyal a kapitány, bár jóval fiatalabb verzióban. Oldalán egy nő áll, vidám mosollyal. Épp meg akarom fordítani, hátha van valami a hátulján, mikor kivágódik az ajtó mögöttem. A kapitány (kezd unalmas lenni, hogy így hívom, valamikor meg kéne kérdeznem a nevét) az. Arcán még mindig ott van az a vigyor, ami annyira idegesít, hogy legszívesebben leütném róla.

    - Na, kezded már otthon érezni magad? - kérdezi, mire én csak horkantok egyet - Csak vicc volt, nem ez lesz a szobád, egyelőre ki próbáljuk üríteni valamelyiket. Vagy esetleg, ha elég jó leszel, lakhatsz Luhannal vagy Chennel.

   Halvány fogalmam sincs, hogy miről, illetve kikről beszél, szóval csak bambulok az arcába. Úgy egy perc múlva már látszik, hogy kezdi kicsit kellemetlenül érezni magát.

    - Öhm..igen. Akkor...ameddig nem mondok mást, itt maradsz.

   Megint csak nézek rá. Komolyan, be kell, hogy valljam, elég jóképű tagja a férfi populációnak. Sötét, szúrós tekintete (ami most inkább zavartnak mondható), hosszabb, fekete haja, markáns álla és dús szemöldöke nagyon jó összhatást gyakorolnak. Plusz széles válla és vékony dereka is imponáló, nem is beszélve hosszú lábairól. De igazából teljesen mindegy, nem azért vagyok itt, hogy kielemezzem kinézetét. Már fordulna meg, mikor megszólalok.

    - Mit akarsz tőlem? Vagy akartok? Végül is ki tudja, mocskos faj a kalóz - vigyorgok rá egyszerre gúnyosan és keserűen.

    - Semmit. Annyit kérünk, hogy ne próbálj meg megszökni vagy megölni minket álmunkban. Habár nincs fegyvered, a sajátjainkat meg jól védjük....- motyogja gondolkozva.

   A végére már nem igazán figyelek, mert gondolataim megakadnak ott, hogy "semmit". Nincs olyan, hogy semmit nem fognak csinálni. Ha pedig mégis, akkor tényleg a legfurcsább csapat akikkel valaha találkoztam. Mindegy, megölni nem akartam őket, mivel így gyorsabban és kevesebb erőfeszítéssel simán partraszállhatok. Szó nélkül bólintok, nem tudom mire, mert egyébként nem tett fel kérdést. Ez inkább csak amolyan 'felfogtam mit mondtál, elmehetsz' bólintás. Csak pislog rám kettőt.

  Végül is érthető.

 Mi jogom van ahhoz, hogy kiküldöm a kapitányt a saját kabinjából. Mégis, ő fogja magát, megrántja a vállát, és kisétál, bezárva maga mögött az ajtót. Sóhajtok egyet tehetetlenül, mert most itt ragadtam ki tudja meddig. Oké, hogy amint partot érünk lelépek, de nagyon gyanús nekem ez a csapat. Nem szokványosak és ezzel nem tudom mit kezdjek.

  "Jóképű kapitány" bezárta az ajtót, de én nem szeretek sokáig egy helyben ülni, szóval gyorsan keresek valami apró hegyes tárgyat (a mindenit, egy ilyen embernek van tű és cérna a szobájában, ki gondolta volna), amivel könnyedén megbabrálom a zárat és már kint is vagyok. A hajót mintha lehorgonyozták volna. Ráadásul senkit nem látok a fedélzeten. Mondtam én, hogy különösek...

  Csendben eloldalazok az egyik csapóajtóhoz, ami a hajó aljába vezet (onnan hallottam mocorgást), majd belesek. Tényleg ott vannak mind a 12-en, halkan suttognak valamiről.

    - De figyelj már, ha most elvisszük Port Royalba... az kurva nagy kitérő, egyáltalán nem arrafelé megyünk! - vitatkozik fojtott hangon az egyik nagyon alacsony tag. Arcvonásai egész szabályosak, haja összevissza van vágva és ellentétben a legénység nagy részével, kis borostát is fel lehet fedezni arcán. Most, hogy így megfigyeltem őket, majdnem felhorkantottam. Ahhoz képest, hogy életüket a tengeren töltik kalózként, mindegyik majdnem úgy fest, mint valami herceg egy regényből.

    - Tudom, Suho tudom, de ott a legnagyobb az esélye, hogy egyáltalán kapunk is érte valamit! Plusz ott meg se támadnak emberkereskedésért, hiszen az a kalózok helye... -érvel sokat említett kapitányunk. A kis törpe (mintha ezt már használtam volna valamelyik másikra...) csak sóhajt és legyint egyet.

    - Jó, teljesen mindegy. Úgyis te vagy a kapitány, nekem ebbe nincs beleszólásom - ül vissza helyére Suho (mint ahogy kiderült, így hívják). Hogy őszinte legyek, eléggé kitalált névnek tűnik...de nem érdekel különösebben. Ezekben az időkben rengeteg, tengert járó élősködő álnevet használ.

    - Van valaki másnak ellenvetése? Igen, tudom. Aaron, tőled bocsánatot kérek. Tudom, hogy minél hamarabb el akarod érni, hidd el mi is. De kell a pénz, különben nem tudunk beszerezni egy nagyobb hajót. Márpedig azokon a vizeken ez a szegény jószág nem élné túl - pillant bocsánatkérően a legalacsonyabb emberre a fedélzeten. Ő tényleg alacsony, még Suhónál és....hú azt hiszem Baekhyun...nál is kisebb. Arca kisfiús, szemében huncut fény csillog. Fogalmam sincs hány éves lehet, de 18-nál nem több.

    - Nem, semmi gond, Yifan. Tudom, hogy vannak fontosabb előkészületek, amiket meg kell tennünk.

   Szóval Yifan... Már tudom kapitányunk nevét, de bevallom most meglepődtem, amiért csak így simán a nevén szólította. Kalózok között (abból ítélve, amit eddig tapasztaltam) ez nagy tiszteletlenség. És egyébként most már kezdem felhúzni magam azon, hogy egyre többet beszélnek valami eléréséről, meg veszélyes tengerekről. Mégis hová akarnak menni, és miért? Fejemben úgy megindulnak a fogaskerekek, hogy észre se veszem, mikor befejezik a megbeszélést és mindenki elindul kifelé. Csak akkor csöppenek vissza a valóságba, mikor szemtől szemben állok 12 elégedett szempárral.

    - Nocsak, hallgatóztál?

~PROLÓGUS~

Kétségbeesett kiáltások, ágyú dörgés, pengék súrlódása, puska lövések. Mindez a legénységem számára vérfagyasztó és szörnyű lehet, hisz ők csak szerencsétlen tengerészek, semmi komolyabb közük nincs se a tengerhez, se a hajókhoz. Csak teszik, amit a kormány parancsol, időnkét megpróbálva legyőzni a kalózokat és hasonlókat. Na nem mintha én kalóz lennék akár csak lélekben is, isten ments. Én a tengerre születtem, feladatomnak tekintem, hogy megvédjem azt mindentől és mindenkitől, aki nem méltó hullámait szelni és csak megszégyeníti.

Most mégis itt vagyok, egy hitvány tengerészeti hajón egy kurva nagy harc közepén. Egyik oldalt sem támogatom és különösebben kedvem sincs az egészhez, nemhogy motivációm. Ennek ellenére épp azon ügyködök, hogy az egymáshoz felettébb közel álló hajók egyikéről a másikra kerüljek. A miénket már fújhatjuk, úgy egy perce a kalózok ejtettek egy hatalmas lyukat alul az oldalára, ami feltehetőleg úgy öt perc alatt elsüllyeszti a hajót. Szerintem egyértelmű, hogy még nem mára terveztem a halálomat.

Felnézek a vitorlákra és észreveszem, hogy mivel egyik bárka sincs jól kiegyensúlyozva, a két főárboc szinte összeér. Amatőrök, mégis mit gondoltak? Hogy ha az egész legénység ugyanazon az oldalon tartózkodik, akkor esélyesebb, hogy bevisznek egy találatot? Fél pillanat alatt felmászok az egyik kisebb árbocra, majd onnan a kilátóba. Túlságosan is ferdén van minden, rendesen oda kell figyelnem. A kalózok egyik vitorlaárboca van a legközelebb, így figyelmen kívül hagyva mindenféle csatazajt, esetleges golyókat, mik felém repülnek, egy mély levegővétel kíséretében elrugaszkodom. Az adrenalin lüktet az ereimben, ahogy azt a kis távolságot 'átrepülöm'.

Egy hatalmas puffanással, és minden porcikámat fájlalva csimpaszkodok bele a fába. Testhelyzetem a legkevésbé sem előnyös, és szerencsétlen érkezésem végett bizonyos fontosabb testrészem ordít a fájdalomtól. Lehet, hogy észrevettek, de nem maradok nyugton, szépen lassan megkeresem az utat, hogy a lehető legláthatatlanabbul eljussak a hajó raktárába. Igen, a raktár remek búvóhely. A következő szigetig, ahol feltehetőleg megállnak, kibírom. Miközben szépen lassan araszolok lefelé, fél szemmel látom, hogy legénységem a hajóval együtt már majdnem egyenlő a víz felszínével. Nagyszerű, a harcnak vége. Így kicsit nehezebb lesz elbújnom, hiszen lassan visszaáll a kalózcsapat a rutinjához és indulnak tovább, nem lesz meg az az előnyöm, hogy figyelmüket elterelik (volt) társaim.

A gerenda, amin guggolok egy hatalmas, hordókból kiépített köralak (mégis ki csinál ilyet, semmi értelme) fölött mozog. Egy gyors mozdulattal leugrok, a kör közepére fókuszálva, nem számítva arra, hogy történetesen elvétem. Fájdalmas nyögés kíséretében hátammal a hordókon landolok, felborítva és elgurítva így az összeset. Szememet összeszorítom, elképesztően hasogat a derekam. Fél percen belül két kéz megragad és két hang elkiáltja magát.

 -Kapitány, az egyik megszökött.

Baszki. Én, Zhang Yixing, életemben először elcsesztem..

~Szereplők~

Zhang Yixing

Kissé öntelt és szemtelen, nem engedelmeskedik senkinek, akit saját magánál kevesebbre tart. Habár idővel, egy bizonyos társasággal való találkozása után ez megváltozhat...

Wu Yifan

Néha egészen ügyetlen, de egyébként remek, bátor kalózkapitány. Legénysége nem csak valakik, akik neki dolgoznak, hanem egyben a barátai is.




(Később majd kibővítem szereplőkkel)